Hogyan használjam?

A leckéket úgy állítottam össze, hogy a hangulatuk a lehető legközelebb álljon a megszokott tantermi oktatáséhoz. Ez azt jelenti, hogy a monitorod a tábla, és miközben én írom a "táblára" a tudnivalókat, neked van időd folyamatosan jegyzetelni. Javaslom is, hogy jegyzetelj! Egyrészről ha már leírod az anyagot, akkor foglalkozol is vele, - tehát sokkal jobban rögzülnek az új információk - másrészről, ha jegyzetelsz akkor folyamatosan le van kötve a figyelmed, ami azt eredményezi, hogy sokkal-sokkal hatékonyabban tanulsz, mint ha csak hátradőlve néznéd a videókat.

Úgyhogy arra bíztatlak, jegyzetelj!

Az leckék teljesen az alapokról indulnak és egymásra épülnek. Éppen ezért célszerű a leckéket sorrendben, egymás után elvégezni.

Ha haladó vagy és már „csak” fejleszteni, csiszolgatni szeretnéd a tudásodat, akkor természetesen bekapcsolódhatsz a számodra megfelelő leckénél is. Ennek a kiválasztásánál vedd figyelembe, hogy az anyagok egymásra épülnek. Ha olyan témába kezdesz bele, amelyet megelőz egy vagy több számodra még ismeretlen téma, akkor lehet, hogy problémát fog okozni az éppen kiválasztott lecke megértése.

Fontos, hogy a leckékhez tartozó ellenőrző feladatokat is végezd el. Ezeket a feladatlapokat ki tudod nyomtatni. Ha erre nincs lehetőséged, akkor természetesen egy papírra jegyzetelve is leírhatod a megoldásaidat, amelyeket aztán a hozzájuk készült ellenőrző videók segítségével lehetőleg rögtön ellenőrizz is le. Ezek az ellenőrző videók is tartalmaznak az anyaghoz kapcsolódó fontos információkat.

Ha valamelyik leckével elakadnál, és a lecke végeztével sem értenél valamit, akkor tudsz tőlem kérdezni. Erre - belépés után - a felhasználói felületed baloldali menüjében elérhető „kérdezek” gombot, vagy az „üzenetek” menüpontot tudod használni.

Az Angol Nyelvtani Alapozó Program előfizetésekor, minden leckéhez kapsz egy "kreditet". Ez jelenleg 64 lecke vagyis 64 kredit. Ezeket a krediteket tudod kérdésekre beváltani.  A krediteket szabadon felhasználhatod bármely leckéhez, tehát egy leckével kapcsolatban több kérdést is feltehetsz.  1 kérdés = 1 kredit

Ezekre a kérdésekre általában egy munkanapon belül válaszolok. Arról, hogy válaszod érkezett, a regisztrációkor megadott email címedre kapsz értesítést.

A leckékben többször is elmondom, hogy a leckék során megjelenő magyar - angol mondatpárok megtanulása nagyon sokat segít a beszédkészséged fejlődésében. Tudom, hogy ez nem túl szórakoztató, viszont annál hasznosabb tevékenység.

Kipróbálok néhány leckét ingyen. Regisztrálok!

  • Teljes értékű angol nyelvleckék
    az alapoktól a nyelvvizsgáig
  • A magyar gondolkodásra épített anyagok
  • Ellenőrző feladatok és megoldásaik magyarázatokkal
  • Beszédkészség-fejlesztő hanganyagok
  • Tanári válaszok a feltett kérdésekre,
    személyesen Neked
  • Szabadon a Te ritmusodban, a Te
    időbeosztásod szerint

"Évekig szenvedtem az angollal. Már azt hittem sosem
fogom megtanulni ezt a nyelvet. Aztán megtaláltalak a
neten. Azóta tudom, hogy nem bennem volt a hiba.
Köszönöm."
Péter - New York, USA

"Bármit mondanék, bárhogy dícsérném kevés lenne.
Mindenkinek ajánlom, tegyen egy próbát!"
Tibor - Cheltenham, United Kingdom